A szerelem

A szerelem édes, mégis félek, kéklő fényben, harmatban, friss fuvallatban, Zabolátlan lovak nyargalnak, úsznak a fényben, tovatűnnek, majd elégnek. Reménnyel, lehelet hevével, lelkem tüzével, a sors kegyével kereslek Téged. Mert megannyi lehet a húr, cseng-bong dalt fakaszt, elnyomja halk szavad. Mégis, lágy harmóniád átsejlik, mint az illat a résen, a rózsaszín ledéren. Álmaim, mint reményem veled szállt, árnytalan éjeken, kéklő réteken, Bíborban öltözött szentélyeken és leszállt, árnyakkal teli sötét éjbe. Világérzetű, balgatag utak útvesztőjébe, megannyi év keservével, Hallik a már régen lélekbe vésett, tiszta, szólongató szerelmi dal, Amit hajdan együtt fénybe írtunk, hogy itt, majdan szívbe sírjuk. A világ még olykor belénk mar, s tart távol, éltet reménybe, fekhely keményen. Amint utunk összeér, hevül testünk, hűti nedvünk, édes ízed mindent feledtet.
Majoros József