2010. április 10., szombat

The Animals House of The Rising Sun (Original Sound) 1964



A felkelő Nap felé tájolták templomaik többségét az ókori görögök - derült ki egy brit kutató tanulmányából.

A kutatók régóta vitáznak afölött, hogy véletlenszerű volt-e az ókori görög szentélyek tájolása vagy volt benne valamilyen rendszer. A kelet-nyugati tájolás mellett akad templom, amelynek bejárata észak, dél vagy nyugat felé néz. Némely tudós ebből azt a következtetést vonta le, hogy a görögök számára nem volt fontos a tájolás.

Alun Salt, a Leicesteri Egyetem kutatója szerint viszont a szentélyek tájolása nem lehetett véletlenszerű. A csillagászati ismeretek alkalmazásával az isteneknek és az istennőknek a természet rendében betöltött szerepét akarták kiemelni. Az asztronómia segítségével tudták magyarázni a papok az égi előjeleket, s a csillagászati megfigyelések révén állították össze a vallási ünnepek naptárát.

A kutató a görög telepesek által Szicílián épített templomokat vette górcső alá. Az általa vizsgált 41 szentély közül 40 néz kelet felé, ami nem lehet a véletlen műve. Az egyetlen kivétel Hekaté, a görög mitológia egyik alvilági istenségének, a varázslás, a sötétség és az éjszaka istennőjének temploma. Már nem ennyire egyértelmű a görögországi ókori szentélyek tájolása, ahol 107 megvizsgált szentélynek csupán 58 százaléka nézett kelet felé.

Salt szerint ez részben a földrajzi adottságokkal magyarázható, részben pedig azzal, hogy a templomokat gyakorta régebbi szentélyek "tetején" építették, amelyeket más vallási vagy kozmológiai rendszer alapján emeltek. Szicíliában a görög telepesek "zöldmezős beruházásként" építették fel templomaikat. Másrészt hazájuktól távol nagyon ügyeltek arra, hogy mindenben szigorúan tartsák magukat a görög építészeti hagyományokhoz.

"Ez politikai kinyilatkoztatás volt, amivel hellén mivoltukat bizonyították. Görögországban élve nem kell senkinek sem bizonygatni görög mivoltát. Ám ha távol élsz a hazádtól, úgy érzed, hogy mindenben pontosan kell követned a hagyományokat, a vallási előírásokat" - magyarázta Alun Salt.

Forrás: múlt-kor portál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése