tükrében újra mosolyt játszik,
s benne a nap is kacéran szépítkezni
vágyik; akkor ott, abban a percben
megköszönöm neked,
hogy szivárvány-színében én is fény
lehetek."
( Kun Magdolna )
"Küldd el a fényt, hogy jusson el oda, ahol vigasztalan a föld sok vándora."
Földes Zoltán: Nagyanyához
Fehér galamb, fehér szárnyon,
Ablakomon bé repült,
Duruzsolva, turbékolva
Gyönge, kis vállamra ült.
Azt suttogta, turbékolta,
Hogy szereti nagymamát,
S neve napján hó-galambok
Üdvözletét adjam át.
Mondtam: átadom bizonnyal,
Mert ez méltó üzenet,
Tiszta galamb, ha köszönti
Galamb fehér szívedet.
Ettől szép, fehér szívedtől
Oktatva kis unokád
Gondozgatta, nagy vigyázva,
Lelkén a fehér ruhát.
Azért adom át örömmel,
Mit üzent a kis galamb.
Ezüstszavú szép harang.
Isten áldjon, Isten védjen,
Nagyanyácskám, tégedet,
Adjon itt lenn boldogságot,
S egykor örök életet.
Ne félj...
Ne félj, hisz nincsen rá okod,
a jövőt úgy sem tudhatod.
Ne sírj, töröld meg szép szemed,
hisz jár a boldogság neked!
Álmodj, egy jobb, egy új jövőt,
most állsz a szép napok előtt.
Ne félj, a jóban hinni kell,
ez már így magában siker!
Szeresd az életet nagyon,
nem baj, ha nem vár nagy vagyon.
Legyél te szerény, kis virág,
melynek viszi a szél az illatát!
Hited te el nem hagyhatod,
égből segítenek angyalok.
Minden öledbe hullik majd,
tudd meg, a vágy magja kihajt!
Kihajt, mint zsenge, kis növény,
övé a langy eső, s a fény...
Fa lesz, s a lombja égig ér,
ne félj, te mindig higgy, remélj!
A szív s a szem A szív érez, a szem kutat,Szép lány szerelméhez utat. A szív dobog, a szív sóhajt Ha a lány távol nincsen, A szem ellesi az óhajt: -Mit kívánsz édes kincsem? Ha eltűnik a szerelem, A szív kérdi: - Mi lesz velem? Önző szív! magára gondol S csakhamar életre kel. S nem gyötrődik semmi gondtól, Hisz gond nélkül válik el. A szem, ha nincs vis-a-vis-ja, Rejtett kincsét előhíjja, S mosogatja gyötört lényét, De ez már mit sem segít, Vissza nem kapja a fényét, Ha elsírta könnyeit. | ||
József Attila (1921. március 29.) |
Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jön az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget –
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap illatát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret –
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
“Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve.
(Andrew Matthews – Élj vidáman!)