Mentovics Éva: A legdrágább anyukának
Ezernyi kis apró jellel
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?
Később aztán ágyam mellett
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.
Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.
Akárhányszor születnék is,
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.
Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon!
