K. László Szilvia:

Anyák napjára

Amikor én kicsi voltam,
csak sírtam és nevettem,
anyák napi köszöntőt még
nem ismertem egyet sem.
De mióta ovis vagyok,
okos vagyok, nagy vagyok,
megtanultam beszélni,
és köszöntőt is mondhatok.
Mégsem beszélek most sokat,
hiszen azt is tudom ám,
két puszimból, mosolyomból,
ért engem az anyukám!

Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő, -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

(József Attila)

"A világon van sok millió ember
S van sok ezer, ki téged szeret,
De hogyha baj van, már egyik sem ismer,
S nem törődik senki sem veled.
Csak egy van, aki melletted áll mindig
Jó szellemként követ vigyázva rád -
Ha rossz is vagy, ő mindig jónak lát:
A te drága, édes, édes, édes jó anyád!"