At út felén túl..

Ha elkerülted már a negyven évet,
A lelked gyakran tűnt időkre téved
A dolgaid közt tartod még a rendet,
De egyre inkább áhítod a csendet.

Már nem vársz rangot, címet és hatalmat,
És nem mész fejjel valamennyi falnak,
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz a mások igazában.

Már reméled, hogy nem hiába éltél,
Mit szóval szóltál, vagy tettel beszéltél,
Nem maradt hang a semmibe kiáltó,
Ha nem is lettél irányjelző zászló.



A magad helyén álltál rendületlen,
Szélben, viharban, ködben, szürkületben.
A tieidnek maradtál a béke,
A nyitott ajtó biztos menedéke.

Ha elkerülted már a negyven évet,
Már nem hiszed, hogy adósod az élet.
Csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
Mert kevés volt a salakmentes jóság.

A mindent adó, semmit visszaváró,
A minden próbát derekasan álló,
Mely sosem számol, szüntelen csak árad,
Örök fölény, és örökös alázat.

Ha elkerülted már a negyven évet,
S mindezt beláttad, és mindezt megérted,
És be tudsz állni a legszürkébb helyre,
Már Te lehetsz a sorsod fejedelme.

Móra Magda: Ha elkerülted már a negyven évet