Tasnádi Györgyi

Karácsonyi fohász

Ó, jóságos Istenem,
ki ott fenn a mennyben
figyeled az életem
s ébredsz minden percben
sajgó lélekszívemen
önmagamba zárva.
Talán nem hiába.
Talán nem hiába
szól Hozzád imám
s szent karácsonynak derekán
ajándékra várva
Tőled kegyelmet kapok,
áldást mindenemre,
hogy végre pozitív irányba
billenjen mérlegem rút nyelve.
Kérlek, hallgasd meg könyörgésem
s nézd el nekem, hogy csupán
ilyen egyszerű szavakkal
tisztellek meg oly’ sután.
Egy árva, fagyos délután.

Milyen más volt régen a karácsony!
Emlékszel, ó Uram?
Kályha melegsége táncolt át a házon
és nagymamám ültetett le oda,
ahol friss bejgli illatán, foszlós kalácson,
mogyorós narancsokon gurult édes álom.
Családi szeretet békés biztonságon
örömódát zengve ölelte világom.
Boldogság ragyogott minden fenyőágon.

Hol van ma már az illat?
Kihunyt a parázson.
Elment mindenki s itt hagytak egyedül
e beteg világban, hol a szegénység hegedül.
Nincs már maradásom,
az életet vegetálom.
Mérgezett csapvizét iszom s kihányom.
Boldog karácsony!
Fázom.
Savas hóesésben sors utamat járom,
helyemet nem találom.
Rémálom.
Csalók ökröket sütnek harácson.
Koldusbotra juttatott igazságon
tapadó nagyhalak harapnak s az utcákon
parancs bakancsok taposnak ingóságon.
Övék az otthonod!
Ez a nyugati vagy már a keleti álom?
Köszönöm, egyiket sem kívánom.
Tégy csodát, azt várom!

Nézz reám, Teremtőm!
Nézz a magyar népre.
Fess széles szivárványt
életünk egére.
Karácsony szellemét
hozd el hozzánk végre.
Üdvözlégy, Megváltó!
Jöjj aranykor, béke!
Vagy legalább csak jusson még kenyérre...

Ámen.