Vándor, ki erre jársz, lassítsd meg lépteid.
Utad van száz és száz – álmomat el ne vidd.
Állj meg e tisztáson, nézd fáim homlokát,
lásd - ifjú barátom -, mennyi ránc futja át.
Ismerem mind névről, szívós, bölcs öregek,
olykor, ha egy kidől, felsírnak a hegyek.
Bokraim simítsd meg, mind megannyi titok,
meglesett szerelmek őrizője vagyok.
S vagyok a madárdal, a halk szavú patak,
harmat szőtte hajnal, telente a vadak.
Nyír vagyok és juhar, bükk, éger és vén tölgy,
hirtelen jött vihar, meredély és dús völgy.
Hallgasd! A szél dúdol - könnyű, csacska dallam.
Az erdő átkarol – dúdold te is halkan.
