Ha
kihűlt körülötted a világ és jéggé fagyott az élet, fűts be önmagadba,
mint egy tüzes kis kályhába, és áraszd a meleget! Meglátod, mennyien
jövünk majd köréd. Mert mindannyian fázunk. És oda gyűlünk, ahol meleg
van még.
Csak addig menj haza, amíg haza várnak, Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak, Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...
Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz, Amíg neked suttognak a hazai szelek. Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak, Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!
Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak - Vállára borulhatsz az édesanyádnak! Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD! Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!
S ha majd az a ház már nem vár haza téged, Mikor üresen kopognak a léptek, Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak, Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...
Amíg azt a kaput sarkig tárják érted, Amíg nem kopognak üresen a léptek, Csak addig menj haza, amíg haza várnak, Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !
Szeretettel köszöntelek....
"Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg "valahonnan" "bárhova" jutok,
talpam alá éles kövek görögnek.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.
Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.
Valahogy mindig félúton vagyok.
S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül."